joi, 20 ianuarie 2011
Ramadan
Annakidején mindig nagy örömmel vártam a Karácsonyt. Az adventi készülődés mindig mindenkit feldobott, hangulatba hozott.
Most, mindig nagyon várom a Ramadant, s miután vége lesz, mindig megbánom, hogy nem tettem elég mindent, nem figyeltem olyan sok mindenre, amire kellett volna, s abban reménykedem, hogy majd akkor a következő, inshaAllah még jobb lesz.
De mi felnőttek vagyunk. Nekünk sokszor elég lelkiekben elmélyülni, nem kell lássunk, tapintsunk, érezzünk semmilyen illatot, hogy Allahhoz közel kerüljünk. Mégis...nem hiába szoktak egyes mecsetekben füstölőt gyújtani, szép szőnyegeket tenni, és a falakat, ablakokat iszlám motivumokkal disziteni...
A felnőttekhez képest a gyerekeknek még inkább szükségük van vizuális, auditiv, és mindenféle ösztönzésre.
Sok ötlet van, és sokminden lesz még itt az oldalon inshaAllah, de kezdetnek álljon itt ez a Ramadáni jócselekedet naptár. Bár ez felnőtteknek/tinédzsereknek van igazán, egy kis képzelőerő és rögtön gyerekbarátibb lesz az egész.
A gyerekek kiszinezhetik azt a csillagot, amit aznap teljesitettek.
Különben én ezt ötletesebben megcsinálnám, azaz megcsináltatnám a gyerekkel :)
A szinezés helyett pedig apró lehúzósokat lehetne használni, a gyerekek azt úgyis jobban élveznék, mint a csillagszinezést. Ha pedig az egész naptárt ők készitik (kis segitséggel), az még nagyobb öröm.
Itt a forditás, gyerekeknek azért más dolgokat kellene tenni, de alapötletnek ez is elég...
1. Küldj egy szomszédnak Iftart
2.Etess meg egy hajléktalant
3.Etess meg egy másik országban élő éhezőt
4.Köszönts mindenkit mosolyogva és "Békesség"-gel
5.Imádkozd mind az 5 imát a mecsetben
6.Adakozz
7.Minden nap olvass egy Juzt
8.Hivd fel a rég nem látott rokonokat
9.Imádkozz Tarawih imát
10.Tanulj még a Ramadanról
11.Hivj meg 10 barátot Iftarra
12.Töltsd az utolsó 10 napot a mecsetben (Ihtikahf)
13.Tanulj meg egy Szúrát vagy Ayat
14.Hivj meg egy nem muszlimot az Iftarra
15.Fohászkodj a szegényekért világszerte
16.Beszélj a kollegákkal, iskolatársakkal az Iszlámról
17.Imadkozd az Ishat és a Fajrt a mecsetben
18.Nézz kevesebb TV-t és olvass egy könyvet az Iszlámról
19.Kérd Allahtól a bűnök bocsánatat, napi 100-szor, és bocsáss meg másoknak
20.Juttasd eszedbe szüleidnek, hogy fizessék ki a Zakatot és a zakatul Fitr-et
Abonați-vă la:
Postare comentarii (Atom)
Nem tudom, mennyire bida', de nekem olyan ötletem támadt, h lehetne az adventi naptárhoz hasonlót csinálni. Kb olyan a dolog, mint ez, csak pl 30 kis zsákocskába bele lehetne rejteni valami apró ajándékot+ hadíszt, áját, és a kisebbeknek kedvcsinálóként, a nagyobbaknak ösztönzésképp, jutalmazásként működhetne a dolog.
RăspundețiȘtergereAfraa
Igen...inshaAllah a bida'tol tavol szeretnek allni, lehet elhamarkodott volt ez a bejegyzes, foleg, hogy Karacsonyi emlekekkel kezdtem...
RăspundețiȘtergereHa az ember ugy csinalja...hogy ritkan, meg vigyazva, hogy ne valjon "szokassa" inshaAllah nem lenne belole baj...ha viszont csaladi tradiciova valik egy ilyen "ramadani naptar", az nem lenne jo...viszont ezen filozhatunk egyet, mert otletnek jo, csak oldjuk meg ugy, hogy halal is legyen, s csakis a hasznunkra valhasson inshaAllah! Utanozni a nem muszlim szokasokat nem jo, ujdonsagokat kitalalni es bevinni a vallasba sem, ugyhogy nehez a dolgunk, de inshaAllah Allah megsegit, es vezet..
Szalam alaykum wa Rahmatullah, Kedves Tazmeen testvérem.
RăspundețiȘtergereAfrának már négyszemközt mondtam, de jó, ha itt nyilvánosan is beszélünk róla, ha már felvetődött.
Szerintem ne aggódjatok amiatt, hogy egy ilyen cselekedet bid'a vagy helytelen utánzás lenne. A kulcs az, hogy meg kell ismernünk, pontosan a bid'a és az utánzás mit jelent - és sajnos egyes szélsőségesebb irányzatoknak köszönhetően, akik mást se kutatnak a muszlimok cselekedeteiben, mint a sirket és a bid'át, lassan mindannyiunk kicsit paranoiássá válik és félünk, hogy egy korábban "be nem kategorizált" cselekedet vajon újítás-e, holott ez az esetek jó nagy többségében nem így van.
Csak nagyon röviden - persze ez a két téma megérne (hát, azt nem mondom, hogy misét, mert az már tényleg kicsit bid'a volna :), de egy-egy külön részletes tanulmányt.
Mohamed Próféta (saws) azt mondta, hogy "Ha valaki egy másik népet utánoz, az közülük való". Mértékadó tudósok szerint megfelelően kell ezt értelmezni, mert ez nem azt jelenti, hogy akkor bármely cselekedetünk amennyiben akár nyomokban is emlékeztet egy másik vallású népnek egy szokására, akkor az már tilos volna. (És ha jól belegondolunk ,egyébként rengeteg idegen szokást, amibe magunk is belenevelődtünk, megtartunk muszlimként - gondoljatok csak a Gergely-naptár használatára, ami minden, csak nem muszlim és ami viszont nem mellékesen tényleg baj, hogy a Hidzsri naptárat eközben teljesen elhanyagoljuk és nagy általánosságban, a Ramadánon kívül nem igazán tudjuk, hányadik hónap hányadika van épp).
Utánanéztem, a Hanafi jogi iskola híres tudósai azt mondják, a helytelen, tilos utánzás a következő két eset valamelyike esetén áll fenn:
(1) Ha a muszlim ember azzal a szándékkal, irányultsággal utánoz egy idegen szokást, hogy az idegen népre hasonlítson.
(2) Ha valami olyan idegen vallási szokást utánoz, mely egyedien csak az idegen népre jellemző, olyan módon, hogy egy külső szemlélő számára úgy tűnhet, mintha közéjük tartozna (függetlenül, hogy az ember szándéka micsoda).
A fentiek alapján máris világos, hogy ha Ramadánban gyermekünket minden nap valami kis aprósággal megajándékozzuk, jutalomként és motivációként, az nem tartozik a tilalmas utánzások közé, főleg, hogy ez az adventi naptáros szokásra, ami az ötlet kiindulópontja, épp csak halványan emlékeztet. De egy külső szemlélőnek eszébe nem jutna összetéveszteni bennünket a keresztényekkel, ha lát minket, hogy ezt csináljuk - hisz teljesen más a kontextus és a cselekedet sem pont ugyanaz.
(folytatás itt - túl léptem a hosszúsági limitet :):
RăspundețiȘtergereAmi pedig az esetleges bid'át illeti, fontos hangsúlyozni, hogy nem bárminek egy istenszolgálati rítusba való bevezetéséről van szó, hanem csak egy új szokásról, ami épp hogy a gyermeket hivatott motiválni a Ramadán hónapi istenszolgálatok elsajátítására. Nem ütközik semmilyen más Iszlám törvénnyel és alapelvvel, márpedig, mivel helyes célokat szolgál, az ilyen szokás egy helyes újítás (bid'a haszana). Vagyis, nem csak elutasítandó bid'a létezik, hanem van helyes is.
Mohamed Próféta (saws) azt mondta egy hadísz szerint (és ezt, akik majd minden beszédben elmondják a hadíszt, miszerint minden újítás a pokolba vezet, nem nagyon szokták idézni) , hogy:
"Ha valaki egy jó szunnát (szokást) vezet be az Iszlámba, jutalmat kap érte és mindazok jutalmát is, akik követik őt ebben, anélkül, hogy az az ő jutalmukból a legkevesebbet elvenne."
És ha utánanézünk, az Iszlám történetében nem kevés olyan dolgot bevezettek az istenfélő muszlimok a későbbi generációkból, melyek ma már általánosak, de a Próféta (saws) életében ismeretlen volt. Az ő idejében nem létezett pl. minaret, a félhold mint szimbólum is évszázadokkal később vált az Iszlám jelképévé, vagy egészen a vallási rítusokban ott van a tarawih ima közösségben való imádkozása, amit Omar kalifa (ra) vezetett be. Szóval önmagában az újítás nem egy ördögtől való dolog - természetsen körültekintéssel kell eljárnunk.
Mindezen hosszú fejtegetés után, szerintem teljes nyugodtsággal lehet egy gyakori, családi szokássá tenni, amit Afra felvetett, a legkevesebb lelkiismeretfurdalás nélkül.
De Allah és az Ő Küldötte tudja a legjobban. És Allah vezessen minket az Egyenes Úton, valamint áldjon meg Benneteket.
Waleykum salam!
RăspundețiȘtergereHmmm...en ismertem azt a hadiszt is alhamdulillah :)...viszont akkor sem kellene szamozas...mert akkor 29-30 nap lenne (ami engem akkor is emlekeztet az adventira.. :| ), hanem akkor ha ugy irod, Hijri naptar szerint...azaz minden nap "elismetelni", hogy ma Ramadan honap x-ik napjan vagyunk,(akar [sot!] arab szamokkal-mert mar attol rogton "muszlimosabb" :)) s ha mar itt tartunk, nem artana mindenkinek a lakasaba egy Hijri falinaptar, mar csak ugy, hogy legyen...
Koszonom a fejtegetest, szukseg van ra inshaAllah..
Allah aldjon benneteket is!
Wa alaykum Szalam.
RăspundețiȘtergereGondoltam is, hogy ismered a hadíszt, csak a teljesség kedvéért nem árt, ha belekreült :)
Akár lehet mindenféle számozás nélkül is, mindez tulajdonképpen részletkérdés. Persze az ember csinálja olyan módon, ahogy a szíve a legnyugodtabb.
Bevallom, jómagam abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy számomra fel sem merül a legtöbb esetben ilyen dilemma, és könnyebben elképzelni a külső szemlélő helyzetét, mivel soha nem voltam keresztény, hanem egyszerűen nem tartoztam semmilyen valláshoz, egyházhoz. Az Iszlám az első és insAllah az utolsó vallásom. Szóval, ilyen módon akkor gondolnám és érezném csak az esetet problémásnak, ha itthon konkrétan egy adventi naptárat vezetnénk, az Advent idején. De ilyesmi fel sem merül és Allah mentsen.